Nem csak bonyolult, veszélyes is

Én egyetlen egy dologtól tartottam nagyon amikor nemrég úgy döntöttünk, hogy egy olyan családi házat veszünk meg vidéken amit igencsak fel kell újítani, hogy a gázszerelés feladatát kire fogjuk tudni bízni úgy, hogy az egy teljesen használható és biztonságosan működő rendszert eredményezzen. Persze első körben az interneten próbáltunk ötleteket meríteni, de gyorsan rá is kellett … Olvass tovább

Legújabb üzleti partnerünk

Amikor én kijöttem a főiskola padsorai közül, mindig is arra vágytam, hogy egyszer majd egy szépen ívelő és jól fizető karrier utam lesz egy nagy multinál, de meg kell valljam őszintén, hogy annyira igyekeztem elérni ezt a célt, hogy sajnos emberileg és persze ennek hatására aztán fizikálisan is teljesen tönkrementem. Az egészségem romokban volt, gyűlöltem … Olvass tovább

A kamasz fiam legnagyobb tanulsága

A gyerekek bearanyozzák az életünket, legalábbis az idő legnagyobb részében ezt mondhatjuk el. Persze én szerencsés vagyok, hiszen két kamasz fiam van, de ahhoz képest, hogy mit hallok más szülőktől, még azt tudom mondani, hogy bár ők is próbálgatják a szárnyaikat és feszegetik a határokat, de koránt sem annyira, mint mások, hiszen nincs rendőrségi ügyük, … Olvass tovább

A főnököm kérésére

Én nem olyan régen, talán pont a járvány időszak megkezdése előtt kerestem magamnak új munkahelyet, hiszen a régivel sem elégedett nem voltam, sem jól nem éreztem magam. Nem kerestem jól, cserébe igen sokat kellett dolgoznom és persze a légkör sem volt számomra megfelelő, mert folyamatos versengés volt az alkalmazottak között, és szinte egy kis hibát … Olvass tovább

Válaszd a legjobbakat

Számtalan olyan szolgáltatás van már a piacon, ahová be tudja az ember adni a régebbi apple készülékét, mondjuk legfőképp a telefonját, és segítséget nyújtanak az új telefon beszerzésében is. Persze nagyon meg kell néznünk hogy hová térünk be, mert nagyon fontos, hogy a régi eszközt milyen áron számítja be a kereskedő, illetve legalább ennyire fontos, … Olvass tovább

Kiemelten fontos a megbízhatóság, de talán meg inkább a precizitás

Amikor párommal elkezdtünk haladni első közös lépéseink felé és egyben a közös életünk felé, akkor sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd a háztartáshoz segítségre lesz szükségem. Magam takarítottam mindig is a szobámat, minden segítséget megadtam az édesanyámnak, amit csak tudtam, és igyekeztem minden tudást elsajátítani ahhoz, hogy egyszer a saját családom is legalább annyira jól … Olvass tovább

A szüleim békéje

A szülők rengeteg dolgot hagyományoznak ránk, nagyon sok mindent tudnak segíteni nekünk, rengeteg értéket és eszmét ránk hagynak még felnövünk, de bizony vannak olyan dolgok, nevezhetjük hibának is, amiken ők se nagyon tudnak túllépni, történjen akármi is. Az édesanyám és az édesapám például egész életükön keresztül azon vitatkoztak, hogy mi legyen a falon. Nem tudtak … Olvass tovább

Örökké a lányom kedvence marad

Amikor elhatároztuk a férjemmel, hogy gyereket vállalunk egyszerre voltunk izgatottak és egyszerre rémültünk meg attól, hogy egy pici kisbaba ránk lesz bízva, nekünk kell vigyázni rá és a mi feladatunk lesz az, hogy átadjunk neki minden tudást, minden értéket és tapasztalatot, hogy olyan felnőtt lehessen, amit a szíve diktál, de értékek és eszmék mentén, szeretetben … Olvass tovább

Családi ajándék

Hála a jó égnek, mi még azon kevés család közé tartozunk, akik tényleg nagyon szeretik egymást, legalábbis minden konfliktus ellenére egyben van a csapat, hiszen igyekszünk azokat nagyon gyorsan és könnyen feloldani. Nézeteltérés ugyanis minden családban van. De mi ezeket kezeljük és összetartunk, hiszen a család az, aki akkor is az ember mellett áll, ha … Olvass tovább

Mert neked is szükséged lehet rá!

Nem tudom ki, hogy van ezzel a kérdéskörrel, de én bizony sosem gondolkodtam azon, hogy nekem valaha bármi baj lehet a telefonommal. Mindig is nagyon vigyáztam a dolgaimra, hiszen már kiskoromtól kezdve ezt láttam a szüleimtől és a nagyszüleimtől egyaránt. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd én is szorult vagy nehéz helyzetbe kerülök azért, mert … Olvass tovább