Ezzel még én is meg tudom oldani

Az ember néha olyan helyzetekben találja magát, amit soha de soha nem tudott volna elképzelni hogy egyszer elérheti. Én nem gondoltam volna hogy a férjem majd válni szeretne, mint ahogyan azt sem, hogy ez éppen akkor jut eszébe, amikor a kisfiunk két éves lesz, és persze amikor éppen az új házunkba költözést tervezgetjük. Nem igazán értem hogy mi történt vele, de teljesen kifordult magából. Nem csak hogy nem ismerek rá, hanem már beszélgetni is alig tudunk egymással. A házat nálunk hagyta, azonban a feladatok ellátásában a továbbiakban nem segített, így minden az én nyakamba szakadt, és ez nem csak fizikálisan volt nagyon megterhelő, hanem bizony anyagilag is egyaránt. Nem volt mit tennem, összeszorított foggal nekiláttam a jövőm építésének, még akkor is, hogy ha legszívesebben eltűntem volna a föld felszínéről.

Persze anyagilag nem volt mindenre lehetőségem, így aztán amellett, hogy meg kellett a dolgokkal küzdenem érzelmi szempontból, még anyagilag is hihetetlen feladatok előtt találtam magam. Én azonban sosem arról voltam híres, hogy bármit is feladnék, igazán kitartó tudok lenni, és amit akartam mindig el is értem, ezért hát belevetettem magam a feladatokba, és azon kaptam magam, hogy a festés feladatait tanulmányozom, és már az eszközöket rendelem meg a fabrikshop.hu oldalról. A zsiráf csiszoló amit választottam pedig csak annyit mondhatok, hogy fenomenális. Én is tökéletesen meg tudtam vele oldani az előkészítési feladatok legnehezebbikét, a falcsiszolás feladatát. Az eredmény pedig tökéletes lett, az életem is remélem nemsokára újra a felszálló ágon hasít majd. És persze azt is, hogy boldogan élkünk majd a kisfiammal az új otthonunkba, még akkor is, ha csak ketten maradtunk.