A kedvenc kategóriám

Én bátran mondom mindig és minden körülmények között el magamról, hogy bizony nem hogy nem szeretek neten rendelni, de talán már mondhatom azt is, hogy egyenesen gyűlölöm. Hiszen személytelenné teszi a vásárlást, tered ad a csalódásoknak és annak is, hogy ne jussak hozzá könnyen a termékhez, de pont olyat kapjak, mint amit elképzeltem vagy épp az oda rendelt kép nyújtott, és hogy esetleg konkrét és előre megfontolt, aljas csalás áldozata legyek, és utaljak bármekkora összeget úgy, hogy a termék nem hogy nem érkezik meg, de nem is volt sosem.

Mindezek mellett mondom, hogy bizony vagy egy-két olyan dolog, vagy inkább úgy mondom, hogy egy-két olyan oldal, ami nem, hogy csak bevált, de az örök kedvenc kategóriát is kiérdemelte. Én ugyanis imádom az apple watchomat. Nem vagyok egy nagy kütyüs, de az okos órám a hű partnerem minden nap és minden edzésen egyaránt. És mindazon túl, hogy találtam egy oldalt, ahol számtalan szebbnél szebb termék található az órámhoz, van egy kedvenc kategóriám is, ami nem más, mint az Apple Watch szíjak köre. Én már az eszemet sem tudom mennyi ilyen szíjat rendeltem, mert egyszerűen mindig más és más szín, anyag, kivitelezés fog meg, és szinte mindet el is tudnám képzelni a ruhatáram mellé.

Lassan mondjuk elmondhatom, hogy a mostanság kapható legtöbb szíj nekem már meg is van. Nem tudom hogy alakult ki nálam ez a fajta függőség, mert nyilván elég lenne egy embernek mondjuk három-négy szíj, de én bizony nem tudtam megállni, hogy mindig ne vegyek egy-egy újat. És ami a legszebb, hogy a mai napig nem bánom ezt. Gyönyörű szíjaim vannak, és most is ugyanúgy döntenék, hogy egyet egyet bizony időközönként elbír a költségvetésem. Ma is ugyanúgy vásárolnám őket, mint eddig. Szóval biztonsággal mondhatom, nem volt részemről rossz döntés egyik sem.